Dzsoni és Dini kilenc éves koruk óta szipuznak, remélik, hogy megérik a harmincat. Vasazásból, kéregetésből, kisebb lopásokból tartják fenn magukat. Egy hétig kísértük őket kameránkkal. Horváth Balázs filmje.

Ez a 2009-es dokumentumfilm is részt vett a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztiválon 2013-ban hét másik indexes film között (a fesztiválos részletekről itt olvashat).

"Ahogy az egyik főszereplő kezdi a filmbéli szövegét: "nézzenek meg egy filmet, de ne csak a végét nézzék meg és gondolkozzanak el rajta." A film társadalmi, emberi, etikai kérdéseket egyaránt fölvet. Miért alakulnak ki ilyen emberi sorsok, mi a teendő jogilag, hivatalosan vagy emberileg, ha ilyen szituációval találkozunk. A film két szipus életébe enged betekintést, a mindennapok szervezésétől kezdődően, a szerhasználat a szereplőkre gyakorolt hatásáig. Átélhetővé teszi a néző számára azokat a konfliktus szituációkat, melyeket a főszereplők élnek meg. A legjobb vonása talán az, hogy egy olyan árnyékvilágról ad információkat, melyekbe kevesen látnak bele igazán mélyen." (Edelmayer Zsolt)

Címkék: szemle dokumentumfilm indafilm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2013.10.31. 00:14:20

Már akkor halottak voltak amikor készült a film.

Szádbafingok 2013.10.31. 06:35:47

@Kovács Zsuzsanna: Isteni szerencse, hogy a civilizált társadalom olyasféle kősziklákra épül, mint a magadfélék.

szombuda 2013.10.31. 06:51:13

Ez aztan...erre mit lehet mondani?
Egy arany malnat biztos meger ez a dokumentum film. Nem tudom mi volt benne dokumentum, mert egy csapat szipus lokte a hulye szoveget, de hat a keszitok tudjak.

Mellesleg a szivem szakad meg ezekert, hogy az a rohadt sors mit tett veluk. Megvolt a lehetoseguk a tanulasra es a munkara megis a sziput valasztottak, ez nem sors kerdese hanem dontes kerdese...es persze az allam szegyelje magat miattuk. Szegyelje magat az aki nem el az ingyen oktatassal es az onerzetessege miatt nem tud megmaradni egy munkahelyen, hogy aztan otthon az anyja elott szipuzzon.
Ha mar maga miatt nem akkor az anyja miatt maradt volna dolgozni, es legalabb a putribol kivakarja ot.

szombuda 2013.10.31. 06:53:33

@Szádbafingok: ilyen nevvel nem osztanam az eszt

Szádbafingok 2013.10.31. 07:00:34

@szombuda: Ne is tedd, semmi szükség rá. Ellenben a sajátoddal elhinthetnél még valami erkölcsi útmutatást azoknak, akikkel senki más nem foglalkozik.

johnnyc 2013.10.31. 07:10:20

@szombuda: Teljesen igazad van, ez nem dokumentumfilm, szart sem ér.

Egyébként meg semmi sajnálat nincs bennem az ilyenek miatt. Igaz, hogy a sors sokat számít, de attól, hogy valaki szegény még nem kell ilyen mélyre süllyednie. Vannak az utcán is ezerszer normálisabb emberek. Ráadásul, mi az, hogy még 5 évet kér az élettől, előtte meg a családról beszél meg, hogy gyereket akar. Nem, hogy magára nem tud és nem akar vigyázni, akkor hogy vigyázna egy gyerekre?! Szánalom...
Aki meg akarja sajnálja nyugodtan őket, ettől biztosan jobb embernek érzi magát. Hagyjuk már....

szombuda 2013.10.31. 07:17:43

@Szádbafingok: uuuuu...catfight bolcseszkem :)

Szádbafingok 2013.10.31. 07:22:43

@szombuda: Mellétrafált, perzekútor uram.

Patricia Kolosy 2013.10.31. 07:35:13

A sorsáért mindenki maga felelős, így is túl sokan vannak a Földön.

mark75 (törölt) 2013.10.31. 07:55:05

Az eloeletuk - nevelootthon, szulok es szeretet hianya stb. - megmagyarazza, hogy miert csinaljak ezt. De felmentest nem adhat.

Drago Brutic 2013.10.31. 08:44:18

AZ egyiket már láttam a trolin. Hát, nem a sajnálatot hozta ki belőlem, amikor ott higítózik, és nem lehet kibírni a szagot. A filmecske elég átlagos, semmi újat, meglepőt nem igazán hozott ki a témából, amit már ezerszer nem láthattunk volna. De azért beletekertem.

Túrós (törölt) 2013.10.31. 09:07:43

Érdekes esetek, nekem csak annyi a bajom velük hogy néha aggresszívek tudnak lenni, de maúgy az ő dolguk mit csinálnak magukkal és miért

kakukk11 2013.10.31. 09:18:18

"Nem nekem kell szégyelni magam, hanem az államnak"
...
"Elkezdtem lopni,csalni,hazudni"

Headshot mind2nek, a legoptimistább megoldás.

uarempty 2013.10.31. 09:50:24

@Szádbafingok: kicsit eltehetnéd a zacsit mára, vagy addig jelentkezzél ki :D

TibChee 2013.10.31. 09:52:30

Nincs ezen mit gondolkodni.
Bedarálni az összeset kutyakajának. De talán még annak sem lennének jók...

easydc71 2013.10.31. 10:03:53

Ezek az emberek egész életükben semmiféle törődést nem kaptak. A legfontosabb 3-6 éves koruk között sem kaptak semmi családi biztonságot, burkot. Jelenleg az ami "pótolhat" valamit elcseszett életükből, azok az intenzív látomások.
Könnyen ítélkezik az, akinek volt családja, burokban élet, és látott pozitív mintákat. Ezeknek a kölyköknek nagyjából semmi sem jutott.

easydc71 2013.10.31. 10:15:33

3 srácot ismertem, akik szipuztak olyan 16-18 éves koruk között. Az egyik jogász családból származott, az apja korán meghalt és depresszióssá vált emiatt, az anyja normálisan nevelte így felnőttként sikeres hangszerkészítő lett Írországban. A másik 8 évesen talált rá a felakasztott apjára a panelben, az anyja kb. leszarta. Ő most hajléktalan. A harmadikat kisgyerek korától baltával kergette az anyjával a részeg apja a lakótelep körül. Ő hála az anyja szerető gondoskodásának tisztességes családapa lett. A filmben szereplő srácok valószínűleg a pokolba születtek eleve.

Veridicus76 2013.10.31. 10:21:10

Be kell gyűjteni a közterületekről az efféle gusztustalan csőcseléket.

szlan 2013.10.31. 10:22:59

Bármennyire is állatias módon élnek, még mindig több emberség szorult beléjük mint a fenti kommentelők jó részébe.

ethan blow 2013.10.31. 10:30:14

Minden ember vágyik a boldogságra. Ha innen nem kapja meg, akkor majd onnan, ha sehonnan, akkor önpusztítás és/vagy agresszió veszi át a helyét.
A legfontosabb egység a család, csak a család adhat biztonságos lelki útmutatót az élethez, aki ezt nem kapja meg, annak fogalma sincs sokszor, mit kezdjen a lelkében tátongó őrjítő űrrel, és igyekszik bármivel kitölteni azt.

TibChee 2013.10.31. 10:47:31

Amíg ez a fajta életmód a saját választása ("a munkahelyről azért jöttem el, mert lenéztek"), 1 másodpercnyi sajnálatot sem érdemel, egyik sem.

szlan 2013.10.31. 10:51:02

@TibChee: szerintem nagyjából egyik se vágyik sajnálatra, csak arra, hogy hagyják őket békén. Ennek tükrében a főbelövés és bedarálás emlegetése (csak hogy a fentebbiekből szemezgessek) elég szomorú képet fest a társadalmunkról.

Gazz 2013.10.31. 11:13:10

Megrázó film. Elkeserítő a kiúttalanság, ami ezeket a srácokat jellemzi.
A kérdés viszont teljesen jogos: Vajon élnek még a fiúk?

thegoddamnbatman 2013.10.31. 12:56:37

ez a film technikailag lepkefing, de a téma érdekes.

TibChee 2013.10.31. 14:15:33

@szlan: Oké. Ezzel csak egy a baj. Tök lazán felszállt a buszra és elkezdett szipuzni, mintha ez tök természetes lenne. Gyanítom nem vett jegyet és a kellemes szagát illetve laboratóriumi tisztaságát az ülés is szépen átve(he)tte... (Lehet mondani, hogy ez milyen rosszindulatú feltételezés, de nem alaptalanok az ilyenek.)
Simán lehet(ett) kisgyerek is a buszon.
Továbbá a másik arc mondta, hogy olyan tudatállapotban, amibe kerülni szoktak, simán agresszívvé vál(hat)nak. Az egyik csajnak is "beszólt" valamit.

Namost, akkor a többi ember részéről nem jogos a hasonló elvárás?

meow? 2013.10.31. 15:02:06

@Gazz: Valoszinuleg nem. Csak kozben, ha nem csak ugy meghaltak valahol, akkor a korhazban annyi penz ment el rajuk, mint egy ember eves TB befizetese, mig szepen a szerveik lassan megalltak. Bamulatos azert az emberi test, hogy mi mindent kibir.

aqua summer 2013.10.31. 16:10:15

Szánalmasak. Leginkább az az anya, aki szipuzva várja, hogy visszakapja a gyerekeit, mert MAJD akkor első dolga lesz, hogy leteszi. De közben egy másik mondja, hogy nem lehet leszokni. Vagy mikor az anya mondja, hogy nem kell tőlük félni, nem agresszívek ők, közben a másik mondja, hogy ha másnap nem lenne anyag, kést rántana, ha csúnyán néznének rá. Bérmennyire is nehéz nekik kitörni, de azért hadd vessem már meg azt az embert(?) akivel nem szeretnék szembemenni az utcán mondjuk egy másnapján anyag nélkül, nehogy véletlenül 'úgy' nézzek rá

aqua summer 2013.10.31. 16:11:20

18:35 - kb erről beszélek, rá se kell nézni...

Friedrichbulgakov 2013.10.31. 16:20:07

A részvét mintha kivesző emberi vonás lenne. Sortűz melyik oldalán lennénk adott esetben?

tomigonzo 2013.10.31. 18:14:14

oszt mar megint mer nem lehet megnezni kedves indavideo, hogy a joeg dontene ratok a szerver termet

baliquez 2013.10.31. 19:30:12

kibaszottul nem érdemel 23 percet az életemből, taigetoszpozitíz nyitásból mind, lapozzunk..

Abendsen 2013.10.31. 20:16:40

Az egész egyszerűen az emberek érzelmeire ható izé, egyeseket (döntő többség) felbasz és ölni akar a másik csoport (széplelkek) a szívükhöz kapnak és sopánkodnak "milyen kegyetlen a világ, és a sok bunkó nem szánja ezeket a szegény fiatalokat, borzasztó ország stb."

Ha ez egy jó dokumentumfilm lenne akkor feszegetné ezeknek a fiataloknak a döntéseit és vizsgálná a felelősségét az államnak is majd levonhatna valamiféle konklúziót.

Mindenesetre a témaválasztás dicséretes, elenyésző ma azoknak a száma akik a valódi nyomorultakkal foglalkoznak.

DocBulywood 2013.10.31. 21:30:18

Semmilyen mintát nem láttak / kaptak otthon. Sehol. Nem csodálom, h ilyenek lettek.

Nekik a drogozás / szipuzás jelent egyfajta menekülést egy sajátságos álomvilágba, amitől boldogok.

Lehet, h nem jó párhuzam, de a részegség is valami hasonló lehet - oldottabb lesz, gátlástalanabb, nem tudom, nem tartom el a szeszipart.

rug82 2013.10.31. 21:38:18

Addig ütni ezeket a tetveket, míg meg nem döglenek - lehetőleg lassan, hetek, hónapok alatt dögöljenek meg! Az egészet videóra venni és napi 24 órában sugározni minden TV csatornán, hogy a következő generáció már EMBERKÉNT és ne ÁLLATKÉNT éljen!!!

süti beállítások módosítása