Az ember tragédiáját ajánljuk ma a tavalyi, 43. Magyar Filmszemléről az Indexre egy hétre kitett filmekből. A kritikusok jobban fogadták a nézőknél, persze az a forgalmazás változásának is betudható, hogy most már 20 ezres nézettségnek is örül az alkotó, míg korábbi filmjeinél a 420 ezres is bukásnak számított. A rendezővel, a jelenleg Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjaként dolgozó Jankovics Marcell-lel az elmúlt filmszemlékről, a jelenlegi helyzetről és a terveiről beszélgettünk.

Említette, hogy nem díjazták a szemléken, hisz animációfilmes kategóriát nem értékelték. Ez mennyire zavarta?

Nagyon. Csak megalázó emlékekre emlékszem ezzel kapcsolatban. Az ember tragédiája ugye a tavalyi alternatív szemlén szerepelt, ott nem volt díjazás, holott ezt a filmet több mint 20 évig készítettem, vagyis jó pár szemléről kimaradtam ezalatt. 2002-ben mutatták be az előző egész estés filmemet, Az Ének a Csodaszarvasrólt, ami nem volt, nem lehetett versenyben, így nem is számítottam díjra, így külön megalázó volt, hogy a díjkiosztó gálán az hangzott el: „Jankovics Marcellnek meg kell értenie, hogy mivel van külön animációs szemle, a Kecskeméti KAFF, így a szemlén nem kaphat elismerést”.

1981-ben a Fehérlófia volt az a filmem, ami nem kapott semmit, pedig itt még járt az animációs alkotásoknak ilyen elismerés. Egy kritikus egy nyilvános vitán külön is a zsűri figyelmébe ajánlotta, mint az év filmjét, de az ugyanebben az évben bemutatott Vuk lett. Persze nem mondom, Dargay Attila nagyon értett ahhoz, hogy kell aranyos kis rókákat rajzolni. A János vitéz 74-ben az első nagy munkám volt, akkor nem vártam díjat, még annak az elismerésnek is örültem, mikor a szemle alatt az Újságíróklubba betértem, és ott pókerezett Sándor Pál, Bujtor Istvánnal, és odaszóltak, megjött a János vitéz.

Oscarra azért nevezték Önt itthon.

Tévedés. Az Oscar-nevezéssel ugyanez a helyzet: Rófusz Ferenc Légy című filmjének díjazása előtt nem is neveztek minket rajzfilmeseket Oscarra a magyar részről. A Sisyphus című filmemet egy amerikai gyártócég a Piramyd nevezte, és el is jutott a jelölésig, ami ritka a magyar filmeknél. Persze nem kaptam költséget a kiutazásra, ahogy a 30 további díjamnál sem, összesen egyet vehettem át Zágrábban. A Hungarofilmesek szerettek maguk kiutazni. Idén Az ember tragédiáját nem nevezték, ami annyiban zavart, hogy mégha nem is lett volna esélyes az egészestés animációkategóriában, alkalmas lett volna arra, hogy egyáltalán szóba kerüljön.

Nem élte meg bukásnak Az ember tragédiája 20 ezres nézőszámát a 450 ezres Fehérlófiához képest?

Az érdekesség az, hogy a 20400 néző ma mérsékelten jónak számít, és a 450 ezer volt akkoriban nagy bukás az elvárt egymillióhoz képet. (A János vitéz 1,5 millió nézőt hozott.) De akkor október 22-e után pár héttel később ráengedték Mikuláskor a Vukot. Most Az ember tragédiája annyiban is siker, hogy Bécsbe, Párizsba, Londonba is hívnak közönségtalálkozós vetítésekre. De dvd-n ugyanez az aránycsökkenés figyelhető meg: hol vagyunk még attól, hogy a közértpénztárban is kapni lehessen. Bár a Fehérlófia és a János vitéz 20 illetve 30 év múltán került oda.

Az ember tragédiáját is tömegeknek szánta?

Az volt az ambícióm, hogy a fiatal srácok, lányok kedvet kapjanak arra, hogy megnézzék: ez 2,5 óra, ahelyett, hogy még két napot is sajnálnak arra, hogy átfussák az eredeti, nehéz Madách-szöveget. Meggyőződésem volt, hogy ez a darab a képek és jelképek miatt is filmre való.

Ráadásul hatásosabb, mint a színpadi feldolgozások valaha. Akár Kálmán Gyuri, akár Mensáros László játszotta Lucifert, avittak mind a feldolgozások, Szikora Jánosét kivéve. Vagy amikor Jeles András gyerekekkel játszatta (Angyali üdvözlet), az sem volt átütő.

Tudom, hogy nehéz munka lett, de az ember a nehéz filmeket is megnézi: a Vihar kapujában-t vagy húszszor láttam. Fellini, Tarkovszkij is ilyen rendezőm, akit akárhányszor meg tudok nézni.

Min dolgozik most?

Animációfilmen nem, amíg az NMHH bizottságánál jelenleg olyanok ülnek, akiknél esélyem sincs, hogy támogatást ítéljenek meg, addig nem rendezek új filmet. Leadtam a tervemet Imago címmel, mondták, hogy adjak le több rajzot, mert így nem tudják elképzelni, milyennek tervezem. Szerintem egy Jankovics-rajzfilmet azért el lehet képzelni.

A Vajna - Tarr-vitához mit szól?

Az Andrew Vajna-Tarr Béla filmes vitában jutnom kellene valamire, és nem azért, mert MMA elnökségi tag vagyok, az csak a Vajna hisztije volt, hogy az MMA elvenné tőle a filmet. Mint mondtam, csak véleményeznénk. De mivel Tarrhoz hasonlóan benne vagyok a filmszövetségben (választmányi tagként), így azt gondolom sok megbeszélnivaló van. Én művészetnek tartom a Sátántangót, és jó filmnek a Terminátor 2-t, az a véleményem, hogy művészfilmekre továbbra is szükség van itthon, de ha olyan magyar filmeket készítenénk, amik jók nemzetközi piacra, azokat csak nagy költségekkel lehetne létrehozni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása