A múlt héten a rendőrök elkapták az egyik leghírhedtebb mexikói drogkartell, a Zéták (Los Zetas) vezetőjét, Miguel Angel Trevino Morales-t. Sok volt a drogbáró bűnlajstromán, valószínűleg több száz ember meggyilkolására adott ki közvetlen parancsot és rengeteg kábítószert csempészett át az amerikai határon. Ez ad aktualitást a drogellenes háborúról szóló dokumentumfilmhez, amit a TASZ filmeseiként forgattunk Mexikóban. Számos szakembert, kutatót és politikust meginterjúvoltunk, és közvetlen közelről ismerhettük meg a Calderón-kormány drogpolitikáját.
Aki azt gondolja, hogy a letartóztatás híre eufóriával töltötte el a mexikói lakosságot, az téved. Amióta Felipe Calderon elnök 2006-ban megindította a drogellenes háborút, a mexikóiakat gyakran kecsegtették azzal a politikusok, hogy már látják a fényt az alagút végén, és hamarosan véget ér az erőszakhullám, azonban a reményeikben eddig rendre csalódniuk kellett. A közvéleménykutatások szerint a mexikóiak közbiztonság-érzete jelentősen megrendült, és ez nem is csoda: 2006 óta több mint 70 ezer ember vesztette el az életét a drogkartellek egymás közt és a hatóságok ellen folytatott küzdelmében. Közülük nagyon sok olyan ártatlan ember is, aki egyszerűen rossz helyen volt rossz időben. Hiába vetette be a hadsereget a kormány a határmenti északi településeken, hiába költött rengeteg pénzt az USA a mexikói fegyveres erők képzésére, hiába kapcsoltak le egy csomó drogbárót, a helyzet nem javult, inkább romlott.
A drogkereskedelem a becslések szerint akár 50 milliárd dolláros évi bevételt is hozhat a bűnszervezeteknek, ez pedig olyan tetemes haszon, ami nem csak fegyverkezésre elég, de a hatóságok megvesztegetésére is, egészen a legmagasabb körökig. Erre a legjobb példát maguk a Zéták szolgáltatják, hiszen ennek a szervezetnek a magját adó szuperbűnözőket az Egyesült Államok képezte ki különleges elitkommandósnak, mielőtt minden tudásukkal és fegyverükkel átálltak volna a másik oldalra.
A TASZ filmeseiként 2010-ben látogattunk el Mexikóba, hogy ott dokumentumfilmet forgassunk a drogellenes háborúról az Espolea nevű ifjúsági szervezettel közösen: belecsöppentünk a drogháború közepébe. A drogpolitika lényege a drogellenes háború militarizálása - a korrupt, megbízhatatlan rendőri erőkkel szemben a hadsereg bevetése volt azzal a céllal, hogy elfogják a drogbárókat és lefejezzék a bűnszervezeteket. Ez a taktika, bár elsőre logikusnak tűnt és a lakosság támogatását is bírta, látványos kudarcot hozott. 2006-ban 6500 katonával kezdődött a hadsereg bevetése, számukat hamarosan 45 ezerre növelték, és bár a kartellekkel szemben nem tudtak komoly sikert felmutatni, a katonai jelenlétet a leginkább a civil lakosság szenvedte meg.
Jogvédő szervezetek több ezer jogsértésről számoltak be a katonák részéről az elmúlt években. Több katonai vezetőt is letartóztattak, miután kiderült, hogy összejátszanak a bűnszervezetekkel. A kartellek főnökeinek letartóztatása nem a bűnszervezet meggyengülését hozta magával, mint sokan remélték, hanem erőszakos harcot indított be a szervezeten belül az irányítás megszerzéséért. Ha az egyik banda befolyása meggyengült, a többi banda kihasználta a helyzetet és háborút indított ellenük, hogy megszerezzék a területeiket. Az erőszakhullám 2008 után eszkalálódott igazán. Az egykor virágzó északi iparváros, Ciudad Juarez a világ egyik legveszélyesebb helyévé vált, ahol az emberek sötétedés után nem mernek kimenni az utcára.
Az utóbbi években számos latin-amerikai politikai vezető szólalt meg a drogháború ügyében, komoly reformokat sürgetve. Henrique Cardoso, Brazília volt elnöke, Ernesto Zedillo, Mexikó volt elnöke és César Gaviria, Kolumbia elnöke létrehozták a Drogok és Demokrácia Latin-Amerikai Bizottságát, hogy új megoldásokat javasoljanak a problémára. Az egyik ilyen tabudöntögető megoldás a marihuána szabályozásával kapcsolatos. A bűnszervezetek a drogkereskedelem mellett számos más üzelmet is folytatnak (pl. emberkereskedelem), de becslések szerint profitjuk legnagyobb része az USA-ba irányuló marihuána-csempészetből származik. Ha a határ mindkét oldalán feloldanák a tilalmat és legális termékként szabályoznák a füvet, a kartellek komoly bevételektől esnének el.
Az Egyesült Államokban 1933-ban az alkoholtilalom felszámolása nagy csapást jelentett az alvilágra és megfékezte az erőszakhullámot. Uruguay elnöke, José Mujica most a gyakorlatban is próbára teheti ezt a megoldást, miután az uruguay-i parlament szerda éjjel jóvá hagyta a marihuána legalizációjáról szóló törvényjavaslatot. Nemzeti kenderboltok hálózatát fogják építeni, ahol a felnőtt polgárok havonta legfeljebb 40 gramm marihuánát vásárolhatnak. Ezzel a kormány célja az, hogy kivegye a fűpiac ellenőrzését az erőszakos bűnszervezetek kezéből. Az USA két állama, Colorado és Washington idén hasonló szabályozást vezet be.
Vajon a droglegalizáció lenne a végső megoldás a latin-amerikai szervezett bűnözés probémájára? Bizonyára nem. Az erőszakhullám megfékezéséhez ennél jóval többre van szükség: a frissen megválasztott mexikói kormányfőnek, Pena Nietónak komoly strukturális reformokat kell végrehajtania a társadalmi és a gazdasági élet számos területén. Felvevőpiacot teremteni a legális termékek számára, fejleszteni az oktatást, felszámolni a gyermekszegénységet, megerősíteni a demokratikus intézményeket, biztosítani az állami szervek transzparens működését és így tovább. Versenyképes legális életpályát kell mutatni a latin-amerikai fiataloknak, akik közül túl sokan találnak megélhetést a bűnbandákban.
Abban azonban a filmünkben megszólaló szakemberek szinte mind egyetértenek, hogy a drogháborús paradigma helyett új megközelítésre van szükség a drogpolitika terén. Cuauhtémoc Cárdenas Solórzano, Mexikó első demokratikusan választott polgármestere a filmünkben is rámutat arra, hogy ami Latin-Amerikában történik, az nem kizárólag az ő problémájuk, hiszen az ott termelt drog jelentős részét Észak-Amerikában és Európában vásárolják meg. Nem hunyhatunk szemet a hibás drogpolitikánk által a világ más részében okozott problémák felett, közös megoldást kell találnunk.
Sárosi Péter - TASZ
