A legjobb tavalyi filmnek olvasóink Bergendy Péter A vizsgáját választották az Indafilm szemléjén, ahol az Index a tavalyi Magyar Filmszemle alkotásait vetítette egy hétig, ezzel is próbálva betölteni azt az űrt, hogy idén elmaradt a hivatalos mustra. A filmek ma éjfélig <a href="http://film.indavideo.hu/browse/filmszemle" target="_blank">még fent vannak</a>.

Február 18 és 24 között az Indafilmszemlén összesen 160 ezren tekintettek a szemlés filmekbe: volt aki csak tízpercre, de sokan végig is nézték az alkotásokat (összesen hat játékfilmet és hat kisfilmet). Míg legjobbnak A vizsgát választották olvasóink, a legnézettebb Jankovics Marcell Az ember tragédiája lett.

Bergendy Péter A vizsga című filmje nyolc nagyjátékfilm közül lett olvasóink szavazatai alapján a tavalyi év kedvence: 8,5 ponttal lett első, ennyit kapott az 1-10-ig terjedő skálán, második Az ember tragédiája (6,81), harmadik Cserhalmi Sára filmje, a Drága besúgott barátaim (6,13). Bár még kísérleti próbálkozásnak szántuk az idei szemlét, a győztesnek díjat is osztottunk.

Címkék: film szemle 2013 indafilmszemle indafilm

Kisjátékfilmeket is toboroztunk egy hétre a tavalyi magyar fapados filmszemlét ismétlő <a href="http://film.indavideo.hu/browse/filmszemle" target="_blank">Indafilmszemlére</a>. Olyan rendezők munkái mellett, mint Szomjas György, Fabrícius Gábor és Lakos Nóra, kevésbé ismert filmesek is jelentkeztek.

Lakos Nóra Edinája kellemes metafilm, amiben (Cserna-Szabó András novellája után szabadon) egy író igyekszik hősnője küllemét-belbecsét definiálni, csak éppen mint az efféle próbálkozások általában, visszahullik önmagára, és majdnem ugyanannyit elmond a szerzőről, mint teremtményéről. Edina nagyvárosi utcákon csalinkázik, zebrákon rohangál át csókokra vadászva, végül fiújával lefekszik, aki a reggel beköszöntével megpróbálja újraalkotni a nőt. Nem lesz elégedett soha.

Melyik volt a legjobb film a tavalyi szemlén? Az Indafilmen február 24-ig megnézheti a filmek nagyrészét, de ha nem látta ezeket, Szabó Simon színész-rendező segít. Nézze meg videóinkat, Oscar-gála előtt melegítsen magyar filmekkel, szavazza meg, ki kapja meg az olvasóink közönségkedvencének járó Aranykorsó-díjat.

A vizsga

Bergendy Péter 2011 őszén mutatta be az ávósok vizsgájáról készült magyar ügynökthrillerét a mozikban, a film 2012-ben hozta meg az amerikai fesztiválokon a különböző díjakat, köztük a legjobb film, a legjobb színész (Kulka János) és a legjobb színésznő díját (Hámori Gabriella). Tévében november 4-én mutatták be, dvd-n még nem jelent meg, az Indexen itt láthatják.

Címkék: szemle 2013 indafilmszemle indafilm

Bernáth Zsolt az egyik legérdekesebb magyar filmes. Foggal-körömmel ragaszkodik szülővárosához, Dunaújvároshoz, összes filmje ott játszódik, és a hely kötelez, alkotásainak különleges, a szocérába cseppet beleragadt hangulatot kölcsönöz. Utóbbi egyáltalán nem negatívum, sőt, többek között ennek az egyedi-állandó helyszínnek a hatására lesznek filmjei szigorúan sajátjai.

Idén elmaradt a hivatalos filmszemle, de mi egész héten vetítettük a 43. Magyar Filmszemle alkotásait az Indafilmen. Az eredményhirdetést február 24-én este héttől tartjuk a Cinema City Arénában, ahol levetítjük Pálfi György Final Cutját.

A zártkörű vetítésre lezárult a jelentkezés. A szerencséseket e-mailben értesítjük a részletekkel.

Címkék: eredmenyhirdetes indafilmszemle


süti beállítások módosítása