Lőrincz Nándor és Nagy Bálint nagy kört futottak januárban a sajtóban, ugyanis ők készítették Boggie Parfüm című számát, ami különböző videómegosztóknál már 10 milliós nézettséget ért el. Elkértük a páros 180/100 c., 2011. őszén készült filmjét az Indafilmre. Az alkotás a 15. kerületi Csokonai Művelődési Központ rövidfilmes fesztiválján, a RöFi-n is szerepelt. 

Csemer Boglárkának, Boggie-nak forgatott klipetek jól befutott. Ti is meglepődtetek a szétphotoshopolt lány történetének sikerén?

Nándor: Talán az internet erején és hatalmán lepődtünk meg. Tisztában van vele az ember, de amikor a saját bőrén tapasztalja, az teljesen más. Szinte abszurd, hogy milyen világszerte ismert oldalak foglalkoznak mélyrehatóan a klippel. Akárhogy is, a tény az, hogy még egy munkánkat se látta ennyi ember.

Bálint: Ez persze megtisztelő, de nehéz arcokat társítani ezekhez a tömegekhez, kicsit olyan, mintha az egész egy fikció lenne. Zavarbaejtő, hiszen ez ugyanaz a klip, amit már decemberben feltöltöttünk.

A 180/100 c. filmetek sztorija szerint a főszereplő ideges típus, vérnyomása az egekben. Orvosi utasításra kap egy 24 órás vérnyomásmérő szerkezetet. Volt ilyen 24 órás vérnyomásmérőtök nektek is?

Nándor: Nekem máig vannak vérnyomásproblémáim, ezért kellett ilyet viselnem, és valóban a legabszurdabb helyzetekben képes megszólalni az a kütyü.

A film 2012-ben bekerült a Szarajevói Filmfesztiválra. Hogy szerepelt?

Nándor: Az érdekes az, hogy mi ezt a filmünket sosem éreztük fesztivál-kompatibilisnak, ezért már a versenybejutás is meglepett minket. Aztán ránk cáfoltak az események, mert később jött a többi fesztiválszereplés meg a kassai fődíj. Ez számunkra meglepő, hiszen a film dialógcentrikus és a humora is leginkább itthon kódolható. Gondoltuk mi.

Bálint: Aztán például Szarajevóban is kiderült, hogy nemzetközi szinten is átjön a film humora, és az életérzés, amit át akartunk adni. 

Hogyan választottátok ki a szereplőket? 

Bálint: Már a forgatókönyv írásakor velük képzeltük el a jeleneteket. Örülünk, hogy mind el tudták vállalni, és jó élmény volt megtapasztalni, hogy pontosak voltak a megérzéseink velük kapcsolatban. Az egyik próbán például kiderült, hogy a főszereplő, Kovács Lehel már viselt ilyen készüléket, hasonló élethelyzetben.

A filmet szinte teljes egészében a Duna-korzón vettétek fel. Ez a képeslapszerűség mit takar?

Bálint: Fontos volt, hogy egy olyan helyszínt találjunk, ami jellemzően budapesti, és erős kontrasztban áll lúzer karaktereinkkel. Erre kiválónak éreztük az impozáns korzót, amit ráadásul most kicsit másképpen mutathattunk meg. 

Nándor: A legnagyobb nehézség azonban pont a helyszínválasztásunkból fakadt, ugyanis folyamatosan váltakozott a Duna szintje, több vízparti jelenetet is át kellett emiatt variálnunk.

Nandi es Balint mti2
Lőrincz Nándor, Nagy Bálint, Fotó: Kallos Bea
 

Jelenleg miken dolgoztok? 

Nándor: Sokféle projekten pörgünk. Most csináltunk egy komplett stúdió sessiont Palya Bea új lemezéhez, és készülünk új videóklipekre is. Úgy néz ki, hogy az Ipacs Gergővel közösen készített Chili vagy Mango című interaktív sorozatomból televíziós sorozat válik. Ha minden jól megy, áprilistól lesz látható a Viasat 3-on. Kíváncsi leszek a fogadtatásra. Ezen felül persze a legfontosabb számomra a Bálinttal közös első nagyjátékfilmünk megírása.

Miről szól a nagyjátékfilmtervetek? 

Bálint: Egyelőre nem akarnánk bővebben belemenni a sztoriba, hiszen még csak most fogunk pályázni vele a Filmalaphoz. Az nem titok, hogy egy drámai történetet szeretnénk thrillerként elmesélni. Fontos számunkra, hogy feszültséggel teli, fordulatos filmet készítsünk, ami sztoriközpontú és egyben szerzői is.

Címkék: film 180/100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

facepalm 2014.03.06. 20:54:51

A film még nem ért véget, de az indavideóhoz gratulálok mindenesetre.

süti beállítások módosítása