Mivel már majdnem két éve nem volt filmszemle, sokan ki lehettek éhezve, hogy lássák, milyen dokumentumfilmek készülnek itthon. Legalábbis ezt mutatja, hogy 200 ezer feletti nézőszámot produkált az egyhetes előszemlével együtt az Indafilm november 15-én záruló kéthetes őszi Dokuszemléje.

A szemlénkre érkezett 56 film nagy részét az Index címlapjának főbb helyein futattuk. Három hét alatt nagyjából 200 ezer néző volt kíváncsi a magyar dokukra. (Ezeket itt nézheti meg.)

A filmeket közönségszavazásra bocsátottuk. Azok kerülhettek versenybe, amiket legalább 2500-an megnéztek, és amikre legalább 200-an szavaztak. Az első öt helyezett 9,2-t fölött kapott a 10-ből, és filmenként 7000 fölötti nézőt érdekelt. A győztes munkák egy évig megtekinthetőek az IndaFilmen, illetve november 17-én, vasárnap délután 15-től a Docuart moziban vetítjük (részletes programot itt találhat).

cover2

Top 10, közönségszavazat:

1. Vakondok 2. (Matusik Szilárd)
2. A szovjet levelezőpajtás (Papp Gábor Zsigmond)
3. Allah minden napján szaladnak a lovak (Kiss Anna)
4. Másik Magyarország (Nagy Dénes) - fesztiváloztatás miatt nem elérhető
5. Riksaláz (Somogyvári Gergő, Horváth Balázs)
6. Magyar retro (Papp Gábor Zsigmond)
7. Dübörög a nemzeti rock (Kriza Bori)
8. Inkubátor  (Pigniczky Réka)
9. Night Shift Documentary (Juhancsik István, Kovács Krisztián)
10. A sötétbe zárt szépség (Balázs Iván)

Top 3, legnézettebb:

1. A börtön ablakában (Kékesi Attila): 18117 néző
2. Reakciók (Mikulán Dávid) 15418 néző 
3. Magyar retro (Papp Gábor Zsigmond) 14926 néző

1. helyezett

Vakondok 2. (Matusik Szilárd) - 2011

A Vakondok 2. nem szociális problémával foglalkozik, egy közösség szemén keresztül mutat be egy kevésbé ismert - számítógépes - világot, a Demoscene kultúrát. A film laikusoknak és a demó szcéna veteránoknak is szól. A film egyik szereplője úgy fogalmazott, hogy végre érthetően meg tudja mutatni az anyukájának, hogy mivel is foglalkozott az elmúlt húsz évben. (Szubkulturával foglalkozik még Juhancsik István filmje, a szintén a top 10-be jutott Night Shift is, a dj-k, vj-k, partypromoterek világával.)

A rendező Matusik Szilárd villamosmérnökként végzett, de 2003 óta a televíziós műsorgyártásban dolgozik. Első teljesen saját gyártású dokumentumfilmjét 2008-ban kezdte gyártani. Ez volt a Vakondok 1. Most a harmadik részt próbálja befejezni, amit december 17-én az A38-on vetítenek. Vakondok 3 - Út a Felszínre című részben néhány alulról építkező zenei stílust, eseményt, jelenséget helyeznek előtérbe. Lesz szó benne beatboxról, szobazenészekről, élő improvizatív zenéről, scratch-ről is többek között.

A Vakondok 2. spórolt pénzből, szabadidőben készült. A film teljes költségvetése 150 ezer forint lehetett, aminek nagy része a franciaországi forgatás útiköltsége. A kis költségvetés miatt lassan haladt a forgatás, 1,5 év alatt, kis lépésekben.

A film legnagyobb fesztiválsikere a 2012-es A-kategóriás Varsói Filmfesztivál versenyprogramjába való bejutás volt. De szerepelt a Manhattan Filmfesztiválon is, ahol az online közönségszavazáson bejutott a legjobb háromba. A nemzetközi verzió (angol narrációval és felirattal) népszerűbb, a magyarral összesített online megtekintéseinek száma közel kétszázezernél tart. Írtak a filmről cikket a francia Libération napilapban, készítettek anyagot róla a CANAL+ tv csatornára, jelent meg interjú japán blogon, és a filmmel több külföldi online rádió is foglalkozott.

2. helyezett

A szovjet levelezőpajtás (Papp Gábor Zsigmond) - 2011

A második helyezett egy személyes ihletettségű dokumentumfilm, a közönségfilmes dokfilmek veteránjától Papp Gábor Zsigmondtól, aki a retro-sorozattal az egyik legnézettebb rendezője az Indafilmnek. Nem külső szemlélőként mutat be egy témát, a rendező egy számára fontos dolgot mesél el: megkeresi a címszereplőt. Több személyes film is volt még a programban, például a szintén a top 10-ben szereplő az Inkubátor (Pigniczky Réka) és a Szlovákmagyarok (Galán Angéla).

Ez a film az MMKA és az NKA utolsó leheletéből készült, 3 millió forint MMKA előkészítési és 1,2 millió NKA befejezési támogatásból. A film szerepelt a fapados szemlén 2012-ben, a Mediawave-en, egy filmfesztiválon Szardínián és több helyen Oroszországban. Moszkvában volt a legjobb fogadtatása.

Papp újabb munkájával kicsit elkalandozott a dokumentumfilmtől a fikció felé. Egy háború előtti bestsellernek, Vaszary Gábor Ketten Párizs ellen című regényének a tévéfilm változatát készíti elő.

3. helyezett

Allah minden napján szaladnak a lovak (Kis Anna) - 2011

Egy EU-s pályázat keretében, teljesen jó körülmények között készült, 25 nap forgatással. Téma a török-muszlim-arab-magyar vagy muszlim-arab-magyar-török Budapest, ahogyan eddig nem ismertük. Az ötlet egy előző dokumentumfilmjének forgatása során jött (Házi paradicsom), amelyikben az egyik szereplő muszlim volt, vele sokat jártak mecsetekben és ebben a közegben, ott kezdte vonzani ez a világ.

A legviccesebb véleményt nem is a kommentezők közt lehet keresni, a szereplőktől jön: ahogy az arabok/törökök udvariasan palástolják sértettségüket, felháborodottságukat, hogy a másik náció is szerepel a filmben. Ahogy egymás muszlimságára reagálnak, illetve ahogy az egyik női szereplő képtelen volt túltenni magát azon, hogy Ahmednek, a 40 év körüli török férfinak nincsen családja, gyereke.

Kis Annát alapvetően a játékfilmes stílusú dokumentumfilmek érdeklik, igyekszik minél kevesebb interjúval és adattal, viszont minél több játékfilmes jellegű jelenettel ábrázolni a témát.

4. helyezett

Másik Magyarország (Nagy Dénes) - 2013

A Másik Magyarország - töredékek egy falu hétköznapjaiból című film idén nyáron lett kész. A Média Mecénatura támogatásával készült 8 millió forintból. A filmben Bukta Imre, a kortárs képzőművészet vezető alakja Mezőszemerét és saját magát próbálja megújítani. A Duna Tv mutatta be főműsoridőben szeptember elején, majd tévés vetítés után pár nappal a film már elérhető volt torrent oldalakon, angol felirattal. Sok helyre hívták legálisan is, volt egy bemutató a Műcsarnokban, a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon is. 

A Másik Magyarország című filmnél fontos megemlíteni Dobos Tamás operatőrt, aki nélkül ez a film bizonyára nagyon más lett volna. A tájat, a falut, az embereket Bukta Imre képzőművész festményeit alapul véve festményszerűen vették fel. Ennek egyik alapja az volt, hogy a helyszínek és a szereplők a rendező elmondása szerint nagyon gondos előkészülettel lettek kiválasztva.

Nagy Dénes jelenleg az HBO számára fogat egy egészestés dokumentumfilmet Falc munkacímmel az önsebzésről. A filmben olyan felnőtt, budapesti élő emberek életét mutatják be, akik vágták vagy vágják magukat.

5. helyezett

Riksaláz (Somogyvári Gergő, Horváth Balázs) - 2011

A film két eseménydús nyáron keresztül követte nyomon az amszterdami utcákon dolgozó magyar riksa taxisofőrök mindennapjait. Legalább 50–60 magyarul beszélő riksataxis van kint, a cél az volt, hogy ennyi különböző ember életéből egy történetet rakjanak össze. Rendező Somogyvári Gergő, operatőr, társrendező Horváth Balázs volt. Érzékeny hangulatfilm lett ugyanakkor korkép a kelet-nyugati emigrációról.

A fiúk a forgatásról elmondták, hogy vásároltak egy lopott amszterdami biciklit, ahhoz szereztek kölcsönbe egy trollit, egy utánfutót. Balázs tekerte ezt a biciklit, úgy hogy közben a fülén volt a hang és tekergette a potmétert, Gergő meg háttal ült a trollin, a riksással szemben. Onnan kamerázott és próbált üvöltözve kérdezni.

Vélemények

Az esztétizálás helyett inkább a tartalomról folyt vita a kommentezők közt a szemle alatt, idéznénk egy-egy hozzászólást: "Miért imádunk mindent, ami retró - mi bolsevikok, kommunisták, szocialisták?" (Magyar retro) "Mindkét oldalnak igaza van (gördeszkásoknak is), de a megkeseredett nyugdíjas style nem tetszik." (Reakciók) "Fura látni, hogy mi innen elmegyünk, mások pedig ide költöznek, de ugyanazokkal a problémákkal küzdünk. Egyedül a vallás kérdés van túllihegve." (Allah minden napján...) Vagy a tartalmához szóltak hozzá: "Akit egy kicsit is érdekel ez a téma, az bátran nézze meg. Fel is fedeztem egy-két ismerős nevet a filmben még gyerekkoromból." (Vakondok 2) "Nagyon jó volt, én is leveleztem egy szovjet kislánnyal még 79-ben. Nem tartott sokáig, de emlékszem, milyen izgalmas volt." (A szovjet levelezőpajtás).

A nyertes rendezőket is faggattuk a többi filmről: Papp Gábor Zsigmond a versenyfilmek 40 százalékát nézte meg, ezek közül nagyon tetszett neki a Menjek/Maradjak, mert ma Magyarország egyik legsúlyosabb problémája a fiatalok tömeges külföldre vándorlása. És bár formailag sok mindent másképp csinált volna, tematikájában bejött neki a Csillagosok, katonák című film létrejöttét bemutató Szovjet-magyar koprodukció is. Kiemelte még az indexvideós Nekünk azt mondták, itten nem lehet lebukni című Peruban raboskodó magyar drogfutárokról készült filmet is.

Kis Anna kedvencei: a Riksaláz, a Másik Magyarország, a Magyar retró, A szovjet levelezőpajtás, a Menjek/Maradjak, A sötétbe zárt szépség, a 120 centi tömény erőszak, Azért szeretek iskolába járni..., Dübörög a nemzeti rock. Az indexvideós cirkuszos film azért is tetszett neki (Azért szeretek...), mert hétköznapi, mégis tényleg ismeretlen világot mutat be, jók a karakterek, fenntartják az érdeklődést, érzelmileg lehet velük azonosulni.

Az elmúlt két év magyar dokumentumfilmjeiből Nagy Dénesnek nem áll össze egy meghatározható irány. Inkább a külföldi dokumentumfilm rendezőit figyeli, elsősorban ők inspirálják. Például az osztrák dokufilmes világ Michael Glawoggerel és Nikolaus Geyrhalterrel az élén, akik egy teljesen egyedülálló, játékfilmes eszközökkel dolgozó, mégis teljesen megfigyelő szerepében maradva, szinte kizárólag a vizualitásra építő dokumentumfilmes irányzatot teremtettek. De az oroszokat is figyeli, Sergey Loznitsát és Viktor Kossakovskyt.

A Dokuszemle tanulságával zárnánk: nemcsak a magyar filmek promóciója rossz, hanem a magyar dokumentumfilmeké is: mert alapban a nézők kíváncsiak az érdekes témákra, ha az egy valamennyire érdekes címmel, ajánlóval, esetleg egy jó plakáttal a látókörükbe kerül.

Címkék: film legjobbak dokuszemle

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


süti beállítások módosítása