A Club Aligának, Balaton legértékesebb magánkézben levő ingatlanjának pártállami éveit mutatja be a nézőknek a 70-es években villanyszerelőként dolgozó Szabó Gábor. Megmutatja, milyen élet folyt itt, kik voltak azok a kiváltságosok, akik itt nyaralhattak.

Ez a 2012-es dokumentumfilm is részt vett a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztiválon 2013-ban hét másik indexes film között (a fesztiválos részletekről itt olvashat). Alkotója Kovács Ádám a videórovat vezetője. A fesztiválos filmek közül szombaton a 12o cm tömény erőszakot mutattuk be Horváth Balázstól, vasárnap a Magyar vagyok, alkoholista című filmet Ács Dánieltől és Tamás Bence Gáspártól.

"A figyelemfelhívó cím a nézettség megemelésére szolgál inkább, mint az objektív témaleírásra, azonban hasonlóan erős narratíva is társul hozzá: a Club Aliga, a kevesek kiemelt balatoni üdülőhelyének végnapjait feldolgozó film egy belső informátor visszaemlékezéseire támaszkodik. Az egykori villanyszerelő kellően kritikus véleménnyel, és kellően mély belelátással rendelkezik ahhoz, hogy főszereplője lehessen egy ilyen filmnek, mely egy egyéni szemszögön keresztül jár körül egy témát, és esetünkben egy épületegyüttest is. Az újságírói attitűd egyedül talán a témaválasztásnál mutatkozik meg. A forgatás célja az egykori pártüdülő épületeit eltüntetni vágyó befektetői akarat elől akarta átmenteni a felhalmozódott emlékeket." (Edelmayer Zsolt)

Címkék: film cinefest biszku lányok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2013.10.29. 07:41:54

Egy azaz 1 db villanyszerelo emlekszik vissza azokra az idokre??

Talan az ambiciozus amator "filmes" tagnak kicsit tobb energiat es tehetseget kellett volna invesztalnia a tortenetbe ha azt akarja, hogy egyaltalan belekezdjek a megtekintesebe... peldanak okaert nyilvan nem lenne lehetetlen felkutatni egy egykori pincert vagy pincernot..akik nyilvan tobbet lattak mint egy villany szaki.. dehat ok nem voltak "keznel"... lusta alintellektuellek..

hg002 2013.10.29. 08:32:25

A témaválasztás remek, a visszaemlékezések jók, egyedül a narrátor "iskolás" hangja tűnik nagyon amatőrnek. Mint aki a betanult szöveget felmondja a tanító néninek. Megérdemelt volna a film egy profi narrációt, úgy élvezetesebb lenne.

kika66 2013.10.29. 09:11:17

a narrációval semmi bajom, a film is elmegy

süti beállítások módosítása