Itt a magyar zombifilm

 2013.10.16. 11:53  IndaFilm

Zsótér Dániel idén végzett a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, a Mozgókép kultúra és médiaismeret szakon. Rendezőnek készül, pillanatnyilag az M1-nél dolgozik mint bejátszószerkesztő. Két kisfilmjét mutatjuk be: a kofásat és a zombisat.

A Kofa az Uzsorás és a Behajtó

 

A kofa néhány órát kap, hogy visszaadja hitelezőinek a tartozását. Főszerepben Gyabronka József és Varga Líviusz. Ezt a filmet a Főiskola második évének végén készítette Zsótér Dániel. 2013-ban pedig a BuSho fesztivál legjobb 12-je közé került, és válogatással bejutott néhány európai filmfesztivál információs blokkjába. Szintén versenyen kívüli vetítették a Mediwave-fesztiválon.

Afterparty



Négy fiatal egy házibuliból a házigazda pincéjéből kialakított szobájába menekül a váratlanul kitörő zombiapokalipszis miatt. Egyik társuk már fertőzött. A filmet, improvizációk mentén öt hónapon keresztül, egy helyszíni dramaturg segítségével és a szereplőkkel közösen alakították ki egy előre megírt történetváz alapján. A próbafolyamatot egy operatőr dokumentálta, majd a rendezővel közösen megírták az improvizációkból a végleges forgatókönyvet. A film premierje 2013 augusztusában volt a Toldi moziban.

Címkék: zombifilm zsótér dániel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alexease 2013.10.19. 19:50:33

Ezeket inkabb nem kommentalom, nem akarok megserteni senkit;)

Consti 2013.10.19. 19:52:51

Mivel az ország fiataljainak egy komoly része elhúzott külföldre, érdemesnek látom lenne felülvizsgálni ezt a csak belföldi nézhetőségi izét. Csövi

2013.10.19. 20:10:50

Annyira érezhető, hogy betanult szöveget mondanak, vagy hogy "érzik" a kamerát. Olyan szomszédok feelengem van..:D. Az is hasonlóan erőltetett szagú..:D

citzen 2013.10.19. 20:54:44

Nagyon jók!

Ja nem!

Estevez atya 2013.10.19. 21:16:08

Néztem a zombisat, próbáltam.
Dehát szerintem a szereplők maguk lehettek a zombik, a végét nem bírta megvárni, pedig gondoltam, az előttem szólókból csak a tipikus magyar fanyalgás szólt. De nem, sajnos nem. Sajnos ez nem az, aminek a nézésére az ember vágyik. Az ember élményre vágyik, nem ilyen szenvedésre, még ha a szituáció ezen aspaktusa is érdekes lehet. Lásd a jó példát: REC.

Alexease 2013.10.19. 21:45:12

Sajnos a magyar filmgyartas olyan, mint a magyar foci :) Semmire nem jo, egyszeru penz kidobas.
Azert jonehanyan megszedik magukat belole, de az maskerdes...

Alexease 2013.10.19. 21:50:09

Es termeszetesen most nem csak az itteni ket darabrol van szo, mert ezek csak probalkozasok, es nem jott ossze;)

Hanem foleg a nagy filmekrol, amire 100milliokat tapsolank el! Csak tudnam mire, mert azok is ezen minosegen vannak:/

Darkcomet 2013.10.19. 22:55:57

Az első az kifejezetten jópofa volt. De a második maga a borzalom. És az állítólag egy diplomafilm. Jesszusom!

masterboy 2013.10.19. 23:08:16

En kulfoldrol probaltam megnezni,de a hozzaszolasokbol itelve szerencsem van hogy nem lathatom a remekmuveket.
Majd visszanezek,hogy hatha.... : )

JewRivers 2013.10.19. 23:31:04

a zombis film 25 perc, de 50-nek éreztem!
Még mindig kurva kevés a vágás, hosszúak a snittek, össze-vissza a kamera mozgás
a színészekről nem mondok semmit.

Illetve de: az idősebbik nőt a Tie fighterért bevállalnám, ha a zombiknak már nem kell

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.10.19. 23:39:24

Na most, ha a zombik rám támadnak, nekem is első dolgom hekkelni a nem működő netet, meg nadrágot cserélni, ahelyett hogy valami fegyver után néznék...
Nem értem, miért nem lehetett volna élethű reakciókkal kooperálni.

Scuttle 2013.10.20. 00:06:57

Az első nem is volt rossz. A zombisban az első párbeszéd volt az ahol már sejtettem, hogy ezt 2 percnél tovább nem fogom bírni… így is lett, de ebben 2 percben is a zombi hörgése és a dörömbölése volt az ami meggátolt abban, hogy előbb lelőjem a lejátszót.

Gutowsky 2013.10.20. 00:07:02

Ejjha!

A zombisat nem igazán értem, hogy mit akartak vele.
Ha már művészfilmet akartak, akkor a megfojtás előtt, vagy után, "levarrhatták" volna a megharapott csajt, még búcsúzóul.

A másik idióta drogos csajt meg simán ki kellett volna lökni az ajtón, "Menjé azt kint flegmááskodjá!" felkiáltással.

De a vége még mindig nem világos...
Semmi folytatjuk, vagy hasonló felirat...

2013.10.20. 01:00:50

a grando reklámban jobb a fószer, a többi meg...

RespectBoy 2013.10.20. 07:16:19

Belenéztem a zombis "filmbe" ,vagyis átugráltam nagyrészt. Van egy megdöbbentően idióta rész benne. A két csávó verekedése.Jobbanmondva az egyik püföli a másikat indokolatlanul az ágyon. Lövés hallatszik.Püfölés abbamarad. A püfölt gyerek feláll és mintha valami homoerotikus játékot fejeztek volna be, belekortyol az asztalon lévő pohár vízbe...Te jó Isten...

vtbxx 2013.10.20. 13:36:40

Az első teljesen jó, a második is jó lenne, csak a rutin hiányzik a színészekből. A polgárőr karakter jó volt.

2013.10.20. 19:00:59

A zombis tök jó, ne fanyalogjatok. A teljes élvezhetőségért azonban két dolgot változtassatok meg. Tekerjétek le 0-ra a hangerőt és kapcsoljátok ki a monitort. Ínyencebbek harmadik lépésként fogják meg az asszonyt, vigyék át a hálóba és döngessék meg jól. :)

Az_Univerzum 2013.10.20. 19:37:59

Nem lenne rossz a zombis, ha lenne valami története vagy értelme.

De hát nincs.

Thoras 2013.10.20. 20:28:45

Megnéztem...volna, ha nem külföldön élnék. Nem értem, miért nem nézhetők Mo-n kívül. Elég béna.

Nick-Name 2013.10.20. 20:44:04

Szerezzetek már egy normális programozót ezekhez a lejátszókhoz!!! Vagy tegyetek mindent a YouTube-ra és illeszétek be azt, az legalább működik!!!!!

Zsolt! 2013.10.20. 21:05:28

@masterboy: Felejtsd el évek óta igy megy... Zombifilmek amugyis nagyon kellenek, mert nincs belőlük tucatjával (NoooT?)...

Tblog 2013.10.20. 21:14:28

@Consti: Egyetértek. Egy filmet se tudok megnézni, csak mert nem otthon vagyok. :-(

Begérke 2013.10.20. 21:33:19

Az első jó volt ,a zombist meg nem értem. Miért nem lehetett befejezni? Miért kellett mindenféle elvarratlan mellékszálakat hagyni?

Mr. Finger 2013.10.20. 22:39:19

Az első filmet megtaláltam tecsőn, szerintem vicces :) A másodikat ilyen címmel lehetetlen :\

nyeviga 2013.10.20. 22:46:38

Úgy néz ki a Gyabronka, mint egy erősen lestrapált, másnapos Dexter.

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2013.10.21. 09:33:56

@Thoras: Talán mert azsindavideók 99%-a Youtube-ról nyúlt videókból áll? :o

Időmadár 2013.10.21. 12:15:35

Előre szólok, hogy érintett vagyok.
A kofás tényleg tuti, a zombis 25 perces időkeretbe szorított diplomafilmes termék. Annak minden nehézségével.
A fanyalgóknak néhány szempont, hogy újra tudják értékelni a véleményüket.
A filmek nem közpénzből készültek.
Senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kért, csupán adott. Lelkesedést, alázatot, összetartozás érzését, tiszteletet a mások munkájának.
A film sok összetevőből áll. Igen, van ami
nem tökéletes, de nagyon sok olyan eleme van ami igenis biztató.
A vetítésen ott voltam, a közönség miután végignézte az összes vizsgafilmet, ennél valóban lehetett érezni lelkesedést, hallani nevetést és a végén őszinte, sokáig tartó tapsot.
Igazi csapmunka volt, gratulálok a résztvevőknek. Biztosan tudom mindenki okul a munkájából az értelmes kritikai megjegyzésekből. Biztató kezdet, sok-sok munka, tanulás vár még az alkotókra.
Hajrá!

Vodka Narancs 2013.10.23. 12:00:03

"Rendezőnek készül"... Akkor javaslom, tanuljon meg rendezni. És nem, az hogy baromira klafa valaki technikailag, tudja melyik objektív mire való, melyik kinót hova kell állítani, netán bérel/vesz jó drágán egy steadycam-et, ez nem az, ez egy teljesen más szakma, ettől még rendezni nem fog tudni.

A másik, ami fontos: élni kell, kimenni a világba, és akkor majd jönnek az ötletek. Akkor majd nem ezerszer lerágott dolgokról születnek béna, ötlettelen filmek, mint ez a halvány Guy Ritchie utánérzés meg ez a zombis valami. Nem sokkal jobb saját élményeinkről személyes filmet csinálni mint olyasmit utánozni, amit mindenki más utánoz?

Még annyi: anno voltam egyszer Amatőrfilmes Szemlén, onnét idézem a zsűrit: "Légyszi, több zombis filmet ne küldjetek, mert most is láttunk vagy tizenötöt, és már baromira unjuk őket."

K Gábor 2014.01.02. 12:10:10

Rajban napszemüvegben nem ismernek rád a zombik és nem támadnak rád rajban. :D

süti beállítások módosítása