Feltettük az IndaFilmre egy hétre az Eszterkönyv című 1990-es filmet a MaNDA jóvoltából. Első játékfilmje volt ez Deák Krisztinának, akinek csütörtökön került mozikba legújabb, Aglaja című alkotása (a hétvégén kapott fődíjata török fesztiválon). Ahogy a két címből is látszik, a rendezőnő arról is ismert, hogy mindig nőkről készít filmet, és női neveket rejt a címbe: ilyen volt első tévéfilmje, a Csinszka és 2000-es játékfilmje, a Jadviga párnája is.

Nagy-Kálózy Eszterre írta Deák az Eszterkönyv forgatókönyvét, mert a 87-es Csinszka sikere után szeretett volna újra dolgozni vele. "Eszter akkor alig múlt 20 éves, remek színészi állapotban volt, igazi filmszínészi adottságokkal, remekül értettük egymást" - fogalmazott a rendező, hogy kiegészítse azt a keveset, amit erről a régi filmről a neten találtunk: pár adatlapot és egy túlelemezgető Filmvilág-kritikát.

A film az Objektív stúdióban készült 1989-ben, 30 millió forintos költségvetésből, ez akkor soknak számított. Két elsőfilmest indított az Objektív abban az évben, a másik Szász János volt.

Irodalmi érdekességként a rendező-forgatókönyvíró megjegyezte: "Egy barátom könyvei között találtam rá Heyman Éva naplójára, a nagyváradi Anna Frank történetére. De bonyolultabb történet volt annál, sok csavarral, feldolgozhatalan bűntudattal, egy személyiség felbomlásáról szólt, és nem az Auschwitzban megölt kislányról".

"Engem csak a lányommal együtt lehet szeretni" - mondja a főszereplő Eszter a szerelmének, aki miatt otthagyta  a kislánya apját. Aztán minden megbocsáthatatlanul máshogy alakul.

Címkék: film indavideó film aglaja deák krisztina

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása