A Réz András jegyezte Werk Film Akadémia most ünnepli fennállásának ötödik évét, ezalatt ötven vizsgafilmet készítettek a hallgatóik. Az iskola a legjobb húsz filmjével a Művész moziban ünnepelt, egy top 1o-es válogatással pedig az Indafilm oldalán. A csütörtöki mozis vetítésről itt számolunk be, a filmeket neten itt lehet megnézni. Várjuk a véleményeket, és a szavazatokat a legjobbra!

Mértékkel

A film azzal foglalkozik, hogy a felelőtlen életmód sem tart örökké, valamilyen úton-módon, előbb-utóbb eljön a megkomolyodás ideje. Hogy milyen áron, az a kérdés Gacsal Zsolt tanulságosnak és sokkolónak is szánt filmjében.

Noé

Strommer Marianna elgondolkodtató, ugyanakkor kissé zavaros thrillere a modern kori Noéról szól, aki talán az utolsó hiányzó példányokat akarja pótolni gyűjteményében. A XXI. században, a gyilkolástól sem riad vissza, hogy beszerezze azt, amire vágyik.

Asztaltársaság

Az első filmben egy közlekedési társaság dolgozóinak átlagosan telik a munkanapja, a jól megszokott kerékvágás szerint, míg főnökük meg nem érkezik egy újításokhoz vezető hírrel. Ódor Ádám filmje.

Osztálytalálkozó

Az Újpesti Faipari Technikum két öregdiákjának véletlen találkozója egy vasútállomáson. A várakozás alatt egy kis időre felelevenítik régi emlékeiket. Balázs Dániel filmje.

Triptichon

Egy abszolút elvont művészfilm, címét a három táblából álló összecsukható oltárról kapta, három kisfilmet összetéve. Caravaggio képeit idéző festményszerű hangulatot idegtépő hangeffektekkel súlyosbítják. Gellai Tamás filmje.

A kert

Gellai Tamás vizsgafilmjében egy kertben történt eseményeket mutat be nemsokkal a századforduló utáni időktől napjainkig, Magáért beszél.

Hogy akik alusznak, gyerekek

Kései autóvásárlás egy olyan szalonban, ahol csak a vevő számít, és az idő nem, ahol minden és mindenki egy kicsit furcsa. Vereckei Zsolt filmje.

Furgon

Megmutatja, miért ne menj közel gyanús furgonokhoz. Farkas Péter Gábor filmje.

Hímek és nőstények

Szőke herceg? Drága verda? Vámpírfejű tinisztár? Belső értékek? Csak azt akarja? Most akkor kinek mi kell? Nők a férfiakról, férfiak a nőkről. György Klára filmje.

Időjárók

Vissza a jövőbe magyar köntösbe bújtatva. Ebben a történetben viszont, az időjárók nem tudják megakadályozni, az elkerülhetetlent. Reszeli Soós András filmje.

Címkék: vizsgafilm werk akadémia Gellai Tamás Balázs Dániel Vereckei Zsolt Farkas Péter Gábor György Klára A kert Strommer Marianna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BuMi72 2013.09.12. 09:37:08

Sziasztok!

Ha figyelmesen néztem meg a stáblistát a film végén, akkor a forgatókönyvíró-rendező Gacsal Zsolt volt.
Tehát a helyes beharangozót így kell írni:
"Mértékkel
A film azzal foglalkozik, hogy a felelőtlen életmód sem tart örökké, valamilyen úton-módon, előbb-utóbb eljön a megkomolyodás ideje. Hogy milyen áron, az a kérdés Gacsal Zsolt tanulságosnak és sokkolónak is szánt filmjében."

Üdv,
BuMi

süti beállítások módosítása