Az előző évad Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) legjobb filmjei akár grafittal, akár számítógéppel készültek, az eredetiségükkel a hazai díjazásuk óta számtalan nemzetközi fesztiválon is nyertek. Most nézzük ezeknek az animációknak a rendezőit: honnan indultak, és mi lett velük azóta. Aki nem látta ezeket az animációkat, nálunk egy hétig még bepótolhatja - az idei június 28-ig tartó KAFF ürügyén.

A 77-ben született Csáki László a My Name is Boffer Bings című filmmel aratott utoljára fesztiválsikert. Többszörös díjnyertes rendező, vizuális művész és a MoME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) tanára. Csáki a film és az animáció világában is ismert. Animációiban fekete világokban mozognak fehér vonalrajz hősei (Napok, amelyeknek értelmet adott a félelem, 2003; Darazsak, ludak, körtefa, 2005). Legutóbbi munkája már kevert technkával készült: négy évig egy raklapnyi krétával minden kockáját kézzel rajzolta meg, majd az Umbrella stúdió végezte a digitális utómunkát. A filmet itt lehet megnézni.

csaki_laszlo.jpg

Vácz Péter 1988-ban született Budapesten. Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tervezőgrafika szakán kezdte, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán folytatta. Az itt készült Patakiskola című BA diplomafilmjét tucatnyi nemzetközi fesztiválon vetítették, a nálunk is megtekinthető Nyuszi és Őz című mesterszakos diplomafilmje pedig több mint 120 fesztiváldíjat nyert világszerte. Jelenleg Berlinben él, és a londoni Picasso Pictures animációs cég szerződtetett rendezője. Itt készítette a James zenekar legújabb bábanimációs videóklipjét (All I’m Saying). A Nyuszi és Őz című filmet itt lehet megnézni.

vacz_peter.jpg

Horváth-Molnár Panna a a Dipendenzával került a listánkra. 2012-ben diplomázott a MOME animáció szakán. Ugyanabban az évben részt vett az Animation Sans Frontieres elnevezésoű európai animációs tréningen. Háttértervezőként és látványtervezőként dolgozik, miközben saját film- és sorozatterveit fejleszti. A dialóg nélküli, groteszk animációs szerelmi háromszög történetét itt lehet megnézni.

panna-horvath_molnar.jpg

Glaser Katalin filmje A három nagymamám volt a legjobb forgatókönyvíró díját kapta. A rendező 1983-ban született Budapesten. 2001-ben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakán végzett. 2008-ban szerzett diplomát a MOME animáció szakán. 2009 óta a MOME-n tanít. 2001 óta számos hazai csoportos kiállításon szerepelt, 2009-ben első önálló kiállítása Vergődő kentaur címmel volt látható a Liget Galériában. Készített logókat, szpotokat, részt vett több arculattervezési projektben. A viccesen őszinte, eredeti rajzstílussal készült filmet itt lehet megnézni.

glaser_katalin.jpg

A játék- és dokumentumfilmjeiről ismert Szirmai Márton (Szalontüdő, MINIMÁL) első animációs rendezésében a Grimm Café-ban a híres meseszereplők kevéssé heroikus utóéletébe pillanthatunk be. Szirmai 1977-ben született Budapesten. Szabadúszó szerkesztő, rendező, vágó televíziós és független produkciókban. A filmet itt lehet megnézni.

szirmai_marton.jpg

Emil Goodman, polgári nevén Szabó András, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán végzett 2011-ben. Azóta az Umbrella Stúdióban dolgozik reklámfilmek, videoklipek rendezőjeként. Henry Waltz c. diplomafilmje egy elképzelt egészestés film vizuális ízelítője. Ennek a projektnek az első önálló rövidfilmje a Heaven’s Vanguard. A filmet itt lehet megnézni.

emil_goodman.jpg

Gál Julianna Mother Beast című alkotása kísérleti animációs rövidfilm, ami az egész világot behálózó spirituális energiák forgószelének véletlenszerű aktusaiból épül. Gál 1981-ben született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után 2000-ben lakberendezéssel kezdett el foglalkozni, a hagyományos rajzanimációt a Pannónia Filmstúdióban sajátította el. A MoMÉ-n animáció szakra járt, 2005-ben a C.A.K.Ó. Stúdióban bábkészítőként dolgozott. 2009-ben Spanyolországba költözött, ahol festeni kezdett, valamint elkészítette első önálló rövidfilmjét. 2011 óta Argentínában él, ahol a Stopmotion Collective alapítótanára, és a cordobai El Birque stúdióban animátorként dolgozik. A filmet itt lehet megnézni.

gal_julianna.jpg

Végső Ágota 2012-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. Filmje, a Szörnycsapda magával ragadó streetart film a főszerepben egy plakátfigurával, aki szembeszáll a várost fenyegető gigantikus szörnnyel. Filmterveivel különböző nemzetközi projektekben vesz részt, dolgozott a dán főiskola, az Animation Workshop berkein belül is, legutóbbi munkáját Lisszabonban fejlesztette. Rendszeresen készít animációs videókat a ingyenes oktatási fórum, a TED-ed részére. A filmet itt lehet megnézni.

vegso_agota.jpg

Kopasz Milán különleges animációs origami szignálfilmjével, a Polyhedron Blues-zal szerepelt a válogatásban. A rendező 1986-ban született Szolnokon. Idén végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. Elsősorban Pupettoons-filmeket, azaz olyan stop motion animációkat készít, ahol a mozgásfázisok előre el vannak készítve, és kockánként kell cserélgetni őket a kamera előtt. Ezzel a technikával készítette a 2014-es Hiroshimai Nemzetközi Animációs Fesztivál magyar programjának hivatalos szignálfilmjét is. Rövidfilmjeit és alkalmazott animációs filmjeit rendszeresen vetítik nemzetközi és magyar fesztiválokon. A filmet itt lehet megnézni.

kopasz_milan.jpg

 A portréfotókat a KAFF katalógusából kaptuk. 

Címkék: animáció filmrendező kaff

Abból az alkalomból, hogy szerdán kezdődik a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), feltettük az Indafilmre az előző évad legjobbjait: a KAFF 2013 válogatás itt tekinthető meg az idei animációs fesztivál végéig, június 28-ig.

Itt látható neten először online Glaser Kati szellemes családtörténete, a Három nagymamám volt című viccesen őszinte film eredeti rajzstílussal. A KAFF-on a legjobb forgatókönyv, és az Országos Diákzsűri díját is megkapta.



Itt debütál Emil Goodman Henry Waltz-projektjének első rövidfilmje, a legjobb videóklip díjat elnyert Heaven’s Vanguard is.

Címkék: film kaff

Ma már egyáltalán nem olyan egyszerű filmesnek tanulni, hiszen számos iskolában képeznek filmeseket. A legegyszerűbb út az ELTE Filmszakán át vezet, ahol egy ideje már szintén készülnek vizsgafilmek, a legnépszerűbb pedig a 150. születésnapját ünneplő SZFE. Eközben azonban a BKF Művészeti karáról is érkeznek a filmek, legutóbb Berlinben nyert elismerő oklevelet a BKF-es Ferge Roland és a kivándorlásról szóló EL című filmje, de a Nils Frahm klipet rendező Simon Balázs is a BKF-en tanult. Mostmár Mozgóképművész Mesterszak is van az intézményben, már meg is vannak az első diplomások, akiknek vannak filmjeik, alant ebből mutatunk be válogatást, válassza ki a kedvencét!

bkf_mozgokepest_sajto12.jpg

A BKF-en egyébként 2 karon, 4 fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik képzés, jelenleg több mint 7000 hallgatójuk van. 

Címkék: kisfilm bkf vizsgafilm

Kiteszünk egy válogatást a Friss hús-fesztivál 2014-ben mozikban bemutatott kisfilmjeiből az Indafilmre. A Daazo szervezte idei fesztivál vasárnapig futott a Toldiban, erről itt írtunk ajánlót.

Csúszópénz (r: Kovács István)

A közönségdíjat tavaly a vetítések után leadott közönségszavazatok alapján ez a film nyerte. Erre is igaz, hogy tökéletesen rendezett kisfilm, bár ebben tökéletlenebb színészi gesztus is van Dékány Barnabás alakításában, Kőszegi Ákos viszont remek maffiózó. Idei ajánlónkban dicsértük Kovács új filmjét, a Betonzajt, de ezt az előzőt se hagyja ki.

Előbb adtam (r: Brauner Máté) 

Ez lett a Daazo díjasa, Brauner Máté filmje. Itt a vasárnapi kis realista családi lötyögésbe becsapó kínos és egyben röhejes drámai fordulat filmre vitelét díjazták. Az Isteni műszak főszereplője, Rába Roland itt is nagyot alakít.



A fal (r: Szabó Simon)

A film egy évvel ezelőtt díjat nyert a Tamperei Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválján, később pedig a Viktória, a zürichi expressz című magyar film kísérőfilmjeként vetítették a mozikban. Laci alkalmi munkákból tengődő, 16 év körüli cigány srác. Egy napon kőművesmunkát kap: egy falon kell dolgoznia a társaival együtt. Egy darabig segít a többieknek, majd a végén bepillant a fal mögé.

 

Delfinkirály (r: Szentpéteri Áron)

A filmet a magyar valóság egyik fontos szeletének dokumentarista pontosságú ábrázolásáért és az amatőr szereplők biztos kezű instruálásáért dicsérte a zsűri. A lazázás a tízemeletes panel tetején megy, meg a lepukkant játszótereken, és a vizibicikli kölcsönzőben.

Otthon (D: Bálint Gelley)

Ezt a balladisztikus atmoszférájának míves animációs megteremtésért emelték ki. A számtalan fesztivált megjárt rövidfilmet, Bodor Ádám Tanyai Lány című novellája alapján Gelley Bálint készítette. A filmben megjelenő karaktereknek olyan színészek kölcsönzik a hangjukat, mint Molnár Piroska, László Zsolt és Törőcsik Franciska.

Csomagtartó (r: Baranyi Gábor Benő)

Családi thriller Huszár Zsolt utolsó filmszerepével, és a kisfiút alakító Csukás Marci is remek gyerekszínész.

Tizenhárom és fél perc (D: Georgina Hegedűs)

Az éjszaka közepén a most Kossuthkifliben is szereplő Trokán Nórát láthatjuk, ahogy biciklijével egy autóba ütközik. A sofőr kénytelen a lány mellett maradni, amíg a mentő kiérkezik. 

Címkék: kisfilm friss hús

A 2012 óta megrendezett Primanima nemzetközi animációs fesztivál diákoknak és elsőfilmeseknek ad lehetőséget a bemutatkozásra. A vetítéseket  a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban tartják november 1-ig. A Primanima korábbi felhozatalából egy rakat díjazott filmet otthonról is meg tud nézni nálunk, egész pontosan ezeket:

Címkék: animáció primanima fesztivál


süti beállítások módosítása