Tíz napig tart az IndaFilm animációs filmszemléje, amit a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) előtt és alatt a februári Indafilmszemle mintájára tartunk. Ez alkalomból június 12-23 között itt megnézheti az előző, 10. KAFF összesen 18 versenyfilmjét ha már akkor nem utazott el értük Kecskemétre. Nézzen nálunk naponta új rajzfilmet a KAFF jóvoltából, és szavazza meg a legjobb tavalyi magyar animációt! 

Az egyetlen Oscar-díjas rajzfilmesünk Rofusz Ferenc új, előző KAFF-on díjazott filmjével, a Tickettel indítunk, és a tíz nap alatt bemutatjuk az összes díjazott filmet kezdve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjaitól a függetleneken át a Kecskemétfilm stúdió alkotóiig. A szakma kesergését már úgyis megírtuk a számítógépes animációt tűzzel-vassal írtó előzsűriről. Lássuk a filmeket!

Bemutatjuk a Track32 című nagydíjas filmet, ami inkább trükkfilm, mint animáció. A Magyar népmesék fesztiváldíjas új részét Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack címmel Horváth Máriától, akit Chicagóban, Japánban és Kínában is díjazták, és a népmesék sorozatból vagy 40 részt jegyez. Lesz az Örkény egypercesből, Kern András narrálásával a Gondolatok a pincében című film Tóth Rolandtól, ami a legjobb 3D-s animációs film díját vitte haza. Megnézhetik Békés Rozi vonalakkal játszó a Villamosát, Bertóti Attila egyéni mitológiai feldolgozását, az Ariadné fonalát. A japán hatásokra készült Simon vagyokat, ami egy kutya életének egy részletét meséli el.

Erős mezőnyben dől el, melyik film kapja az Index olvasóitól a közönségdíjat. A filmek oldalán szavazhatnak olvasóink 1-10-ig, minél jobban tetszik, annál magasabb pontszámot adva. A szavazók között három Bookline ajándékcsomagot sorsolunk ki. 

Ticket


4384650_4fc7945a7fb59eccb61bff390fed64a0_wm.jpgElsőnek a Ticketet mutatjuk be. Mi az élet? – ezt az örök kérdést közelíti meg a film. Egy férfi életét kíséri végig saját szemszögébõl, a születéstõl a halálig. Négy év alatt hozták létre, a Mozgókép Közalapítvány finanszírozásával, összesen 23 millió forintból.

A Ticket illeszkedik Rofusz Ferenc szerzői filmes életművébe. Csakúgy, mint A légy - amire 81-ben kapott Oscar-díjat -, a Holtpont vagy a Gravitáció című filmjei. A Ticketnél is kézi rajzzal, fotónaturalista stílusban készült háttéranimációt láthatunk, egy szubjektív kamera szemszögéből.

A film a fesztiválokra nevezés időszakában nem kerülhetett fel az internetre, de a visszajelzések ettől függetlenül jók voltak. Fesztiváldíjak: KAFF Gyermekzsűri díja, Valladolid - Fődíj és Syracuse - legjobb animáció díja.

A rendező jelenleg egy gyereksorozat első epizódján dolgozik, 3-8 éves korosztálynak. Az NMHH által kiírt Macskássy Gyula 2012-es pályázaton nyert erre támogatást, a film a népek kultúráját, ünnepeit mutatja be. „Jó lenne, ha olyan helyzet lenne nálunk, hogy az első epizód bemutatása és esetleges sikere után valaki az egész sorozatot megfinanszírozná és magyar produkció maradhatna ez az ötlet” – mondta erről a rendező.

Ticket - rendezte Rofusz Ferenc, Cameofilm, fekete-fehér néma, magyar animációs film, 10 perc, 2011

Címkék: ticket kaff indafilm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2Bvx2B (törölt) 2013.06.12. 20:42:04

Mivel a "Kérj filmet!" nálam nem műxik, ezért ide írom a kívánságom, hátha...

Nagy Gyula - Süti (1984)

Monsieur 2013.06.12. 23:18:42

..ahoz képest hogy elég hosszú életűnek tűnt a pali,baromi gyorsan meghalt..