A héten 92 évesen szívelégtelenségben elhunyt Bárdy György színész nemcsak az Egri csillagok-beli Jumurdzsák szerepéről volt ismert, és persze nemcsak a Gugyerák kabaréjelenetekről, amiket - jobb híján - akkor találunk, ha a youtube-on  valamilyen filmrészletet keresünk az egyébként Jászai Mari-díjas színészről. De hogy illőn emlékezzünk Bárdy Györgyre, az Indafilmre kértünk egy filmet a MaNDÁtól (filmarchívum), olyat, amiben Bárdy nagyobb szerepet alakít. Az És akkor a pasas... című  66-os filmet kaptuk, amiben a stáblista szerint Billyt játssza. Két másik szerepéből is mutatunk részletet olvasóinknak, és idézünk egy 78-as interjúból is.

Bárdyt markáns arcvonása és baritonja mellett humora is sokféle szerepre alkalmassá tette: játszott tucatnyi sármos csábítót és különböző groteszk filmek figuráit. Az itt megnézhető És akkor a pasas című teljes filmszatíra főleg Sinkovits Imre jutalomjátéka, de Bárdy Györgyöt is legjellemzőbb szerepében láthatjuk.

„Gyilkosságot eddig pontosan 274-szer követtem el. Ezenkívül alakítottam már padot, tengert, reflektort, farkast és peronoszpórát” – mondta 1978-ban a Tükör című lapban Bárdy György Garai Tamásnak. Elmondása szerint már 13 évesen saját színjátszó csapata volt. Várkonyi Zoltán, a neves színész és rendező véletlenül látta meg őt 16 évesen egy előadásban, ekkor Várkonyi megígérte: le fogja szerződteti majdani társulatához. Így is lett, miután véget ért a háború, és felépült a Don-kanyarban szerzett sérüléséből, a kezdet kezdetén - 1945-ben- Várkonyi Zoltán bizalmából az akkori Művész Színház tagja lett.

Elsőnek Grumio szerepét bízták rá a Makrancos hölgyben. A próbák alatt nem egyszer akarták elvenni a szerepet, de a premieren már ment minden, mint a karikacsapás. Ez a siker döntötte el a pályáját, hozta meg a jobbnál jobb szerepeket, majd a vígszínházi szerződést. Utána hosszú évek jöttek ismét a Madáchban: „Itt nagyon boldog voltam, még Rómeót is eljátszhattam. Szerintem is mulatságos volt ez a szereposztás. A premier után, egy délelőtt a Váci utcában sétáltam, és szembetalálkoztam Halmai Imrével, az akkori idők jellegzetes pesti figurájával. Amikor meglátott, letérdelt, és a járókelők döbbenetére felkiáltott: „Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?".

Filmekben és a tévéfilmekben gyakrabban láthattuk. Várkonyi szerepeltette legtöbbet kosztümös filmjeiben, ezekből legnagyobb sikere Jumurdzsák volt az Egri csillagokban. "Egyértelműen gyűlöletes, nagyon jó figura" - nyilatkozta a Gárdonyi Géza által megírt karakterről. (Sőt, néhány éve a Magyar vándorban alakításának paródiáját is elvállalta). De emlékezetes Várkonyi Zoltán Kárpáthy Zoltán című filmjében a címszereplőt is párbajra hívó Dabronit figurája:

Villámkérdések a 78-as interjúból
- "Nem zavarja az intrikus szerepkör-skatulya?
- Ellenkezőleg! Nagyon is elégedett vagyok ezzel a kényelmes skatulyával. Tudja hányfajta csibész, széltoló, szélhámos, gazember fér ebbe a dobozba?

- Az a bizonyos barátság Jávor Pállal?
Azzal kezdődött, hogy kidobott az öltözőjéből. Ugyanis akkoriban éppen nem volt lakásom, ez még 1945 tavaszán lehetet, és a színházban egyedül Pali öltözőjében volt heverő. Esténként besurrantam, reggel ki. Egyszer elaludtam az ébredést, Jávor benyitott, rám mordult: Miért pont itt alszol? Mire én: "Ne mondd meg senkinek, de itt lakom". S újra elaludtam. Felrázott: "Pasaréti út 8, itt a lakásom kulcsa, mars haza." Ott ragadtam hat hosszú esztendeig."

- Szerepvágyak?
Nincsenek, sose voltak. S hadd tegyem hozzá: nem vagyok nyögve alkotó, nem szoktam- divatos szóval - vívódni, gyötrődni, amíg elkészülök egy szereppel. Lehet, hogy barátomnak, Tímár Józsefnek köszönhetem, aki megtanított rá: „Te marha! A nevében is benne van: játék, színjáték!"

- Az az egy év a Nemzetiben?
Szép volt. A legszebb: Bástival, Lukács Margittal, Mészáros Ágival.

- Kecskemét?
Boldog otthonra találtam itt: eljátszhattam Lucifert, Bicska Maxit, Coriolanust, s tucatnyi más, kitűnő szerepet.

- Vígszínház?
Kitérők után most ismét otthon vagyok. A Vígszínházból szeretnék nyugdíjba vonulni."

1964-ben végleges otthonra talált a Vígszínházban. Innen vonult nyugdíjba, utoljára 2008-ban lépett fel az Egy csók és más semmi című előadásban. További ismert filmjei: Valahol Európában, A csodacsatár, Szegénylegények, A tettes ismeretlen, Ripacsok, Retúr. Zárásként Palásthy György 1996-os Retúr című vonaton utazó kisnyugdíjasokról szóló, nagy színészeket felvonultató filmjéből közlünk egy részletet, amiben a hamis ékszerekkel kereskedő idős szélhámost alakítja.

Forrás: Csikós lldikó - színház.hu - Színészi mindenoldalúság

Címkék: film elhunyt bárdy györgy

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raptor1 2013.06.02. 10:40:58

Gratulálok! Sikerült feltenni egy filmet Bárdy Györygre emlékzve amiben Sinkovits Imre a főszereplő és Bárdy az első harmic percbe fel sem tűnik a filmben! Ügyes!

Knapp, aki Schwachta Szókratésszel lehet azonos 2013.06.02. 13:50:57

@Raptor1: Melyik filmben volt Bárdy főszereplő? Karakterszínész volt inkább, nem főszereplő-típus.

süti beállítások módosítása