Török Ferenc Isztambul című filmjét mutatjuk be a tavalyi szemlés filmek közül az Indafilmszemle második napján egy hét erejéig. A Moszkva tér és a Szezon rendezőjét negyedik filmjének nyögvenyelős forgatásáról és örömtelen bemutatójáról faggattuk.

Hogy ajánlanád az Isztambult?

Lélektani road movie, sok utazással, erős főszereplőnővel, Johanna ter Steege-vel, aki gyakorlatilag meg sem szólal a filmben. Minimál történet, egy nőt elhagy a férje, erre relatíve megbolondul. Ezt boncolgatja a film, hogy átlépte-e azt a bizonyos határt. Vákuumfilm.

Mit értesz a vákuumfilm alatt?

A finanszírozásra utalok, mintha elszippantották volna: az előző struktúra támogatta, de az utolsó részletét már a Filmalap intézte, a finanszírozást lezárni csak a bemutató után tudtuk, már annak is örültem, hogy egyáltalán elkészült.

A török, a holland, az ír filmalap támogatta a filmet, a magyarok közben összeomlottak: mindenki hazudott mindenről, az a korszak volt, mikor nem csak az ígéretek váltak érvénytelenné, hanem a szerződések is. A Mozgókép Közalapítvány akkori elnöke ötölt-hatolt, a Filmalap pedig még nem állt föl, nem volt kivel tárgyalni.

Sequence 2.png

A bemutató?

Nem sok öröm volt abban sem. Az Isztambulnak a 2011-es októberi bemutatóját halasztgattuk, majd a februári szemlén is csak zárt vetítésen mehetett, mert még akkor sem tudtuk a stábot teljes egészében kifizetni. 2012 tavaszán rendezte a Filmalap a produkció anyagi ügyeit, de a forgalmazásra nem kaptunk pénzt, így egy évvel később, néhány ezren nézték csak meg a mozikban. Majd most: felkerül nálatok a netre, és első körben megvette az HBO is.

A negatív kritikákhoz mit szóltál?

Mindig vannak, próbálok hozzászokni. Általában fáj kicsit, aztán gyorsan elfelejtem. Szeretem ezt a filmet, és az ember nem rajong azért, ha a kisgyerekét bántják.

Bénultság van, meg a parkolópálya, nyilatkoztad a filmgyártásról egy éve. Már nincs?

Másfél évet kihagyott a magyar film, ami rettenetesen hosszúnak tűnt, de megpróbálok pozitívan hozzáállni. Lehet, hogy az új struktúrából kisül valami, persze az is lehet, hogy nem. Az jó jel, hogy sok elsőfilmest támogat a Filmalap: Zomborácz Virág, Császi Ádám, Bodzsár Márk, Ujj Mészáros Károly, Kenyeres Bálint csupa elsőfilmes. Úgy tudom, elindul Mundruczó Kornél hamarosan, nyáron forgat Hajdu Szabolcs. Remélem Pálfi Gyurinak is sikerül, és előbb-utóbb talán nekem is.

Mikkel pályázol most a Filmalapnál?

A nagyobbik tervem Delfin címen fut, Hajós Alfréd kamaszkoráról szól, az első olimpia előtti időszakról. Szászi Zsuzsival írjuk, leadtuk már az első körben fejlesztett könyvet, azt várjuk, hogy második etapban is támogatják-e. A másikat Sándor Pál felkérésére készítem elő, groteszk vígjáték, mai pesti fiatalokról, ott arra várunk, hogy márciusban elengedjék gyártásra, akkor talán nyáron foroghat. De pozitív visszajelzést kaptunk egy fiókból előhúzott régebbi tervünkkel kapcsolatban is, Szántó T. Gábor egyik novellájából írunk nagykönyvet.

Az számomra nem opció, hogy nem csinálok filmet, csak ehhez értek: lehet az persze reklámfilm is, dokumentum vagy nagyjátékfilm. Nem szeretnék szakszervezeti bizalmi lenni 42 évesen. Sajnos nem én diktálom a törvényeket, egy egyszerű filmkészítő vagyok, 12 éve a pályán. Szeretnék filmet csinálni, ennyi.

Címkék: szemle 2013 indafilmszemle

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.