A legnézettebb film a Végtelen percek című kisfilm lett az IndaFilmen újabb 108 ezer nézővel 2013-ban. Második helyezett, és egyben a játékfilmek közül első lett a Pannon töredék 82 ezer nézővel. A dokumentumfilmek mezőnyéből pedig a fiatal Orbán Viktort bemutató Mi leszel, ha nagy leszel? című kisfilm nyert szintén 80 ezerrel. Tanulság: a magyar filmeket szeretik olvasóink, ha monitoron nézik és ingyenesen.

Az indafilmes toplista részletezése előtt annyit el kell árulnunk, hogy a fikciós filmek nézettsége tavaly is egyenes arányban nőtt a szabad szemmel látható mellfelülettel. De a filmszemléink enélkül is nézettek voltak a játéktól az animációs szemlén át a dokuszemléig, az ügynökfilmektől az Örkény-adaptációtól kezdve a demoscene-es bemutatóig. Az Index ingyentékájában található közel 170 filmre összesen kétmillióan néztek rá 2013-ban.

Mellbedobás, Orbán, foci

"Bedőltem a csöcsmarketingnek, megérte" - írta egy olvasónk a Pannon töredék-es címlapképünkkel kapcsolatban. A játékfilmek közül első lett Sólyom András filmje, amiben a főszereplő Marozsán Erika több jelenetben is levette az egyébként korhű, 56-os felsőjét, de persze a film alapban is 18-as korhatárkarikát kapott. Második a még mindig népszerű Intim fejlövés Szajki Pétertől, persze itt sem csak a kezdőképén dolgoznak a rúdtáncos lányok, maga a film témája is intim. Harmadik Faur Anna mozija, a Lányok, itt a 90-es évek taxigyilkosságát felidéző sztoriban a francia főszereplők sem csak a címlapképen durvulnak.

Indafilm össztoplista, 2013:
1. Végtelen percek (kisfilm) - rendezte: Felméri Cecília
2. Pannon töredék - rendezte: Sólyom András
3. Mi leszel, ha nagy leszel? (dokumentumfilm) - rendezte: Jávor István
4. Intim fejlövés - rendezte: Szajki Péter
5. Lányok - rendezte: Faur Anna
6. Drága besúgott barátaim - rendezte: Cserhalmi Sára
7. Nyugalom - rendezte. Alföldi Róbert
8. Az ember tragédiája - rendezte: Jankovics Marcell
9. Zuhanórepülés - rendezte: Novák Erik
10. Magyarfutball 91. perce (dokumentumfilm) - rendezte Muhi András Pires



A kisfilmek közül Felméri Cecília Végtelen percek c. filmjének első helyezése nem jöhetett volna létre az X-Faktor versenyzőjeként ismert Lass Bea ágyban és boncasztalon is végrehajtott villantása nélkül. Szabó Szonja nulla forintból készült Roadmovie-ja is Bánfalvi Eszter fürdőruhás jeleneteivel ugrott a második helyre. Harmadik Schwechtje Mihály filmje, a Porcukor, ahol a főszereplő társkereső oldalakon szörföl. Az Indexen Trokán Nórával hirdettük a filmet.

Dokufilmeknél ugrott a mellkoncepció: az Orbán Viktor 50. születésnapjára összevágott Fekete doboz-film lett a kategória legnézettebbje Jávor Istvántól: Mi leszel, ha nagy leszel?. Utána következett a Magyarfutball 91. perce Muhi András Pirestől. Majd a Night Shift című film dj-kről, promóterekről Juhancsik Istvántól. Erdélyi Péter Doni tükör című dokuja, amit a magyar köztévé nem mert bemutatni, épp csak lecsúszott a top 10-ből.

Persze a toplistás játékfilmeknél is előfordultak szexmentes témák: Cserhalmi Sára ügynökfilmjét a Drága besúgott barátaimat az apja, Cserhalmi György vitte el a hátán. A Nyugalom c. film meg hiába sokkolt nyomasztó jelenetekkel, a Nemzeti Színház igazgatóváltásakor rengetegen nézték meg, hogyan rendez az épp távozó Alföldi Róbert.



Még több ilyet!


A nézők általában az izgalmas kezdőképek miatt kattintanak, de a végignézési és kommentezési arányt tekintve kijelenthetjük, hogy később sem bánták meg. Átlagban ugyanis egy hatvan percnél hosszabb filmnél 30 százalék jut el a filmek stáblistájáig, a toplistásoké ennél magasabb volt. A Végtelen perceknek például kifejezetten jó a végignézési aránya: 75 ezer ember jutott el a film végéig, ami a meztelenkedés mellett a csattanónak is köszönhető.

A lelkes fogadtatásnál két kevésbé ismert, kisfilmes rendezőt hozunk példának a toplista tetejéről. Szabó Szonja filmjénél például ilyen komment érkezett a Roadmovie-hoz: "Hibátlan. Jó a történet, jó a dramaturgia, a ritmus, jók a dialógusok, nagyon jók a szinészek, a képek, a rendezés, a vágás. Minden nagyon együtt van. Kíváncsi lennék egy nagyjátékfilmjére is. Vagy még több ilyen rövidre!" Schwechtje Mihálynál pedig ilyen hozzászólást találhatunk a Porcukornál: "Nagyon tetszett, csipet taxi, nyomozós visszafogottság, olyasmi, mint amikor hallod a távolból a vasaló gőzét (lassítva és egyszer). Hajrá!"

Filmszemlékkel turbóztunk

Mvel a hivatalos szemlék elmaradtak, az IndaFilmen mutattuk be az utóbbi két évben készült filmeket, így játékfilm, animációs és dokuszemle is volt nálunk februárban, júniusban és novemberben: az első 160 ezer nézőt, a második 80 ezret, a harmadik 200 ezret hozott.

A játékfilmes versenynél legtöbben Bergendy Péter Vizsgájára szavaztak, így az lett az év filmje. A legnézettebb Jankovics Marcell mozija, Az ember tragédiája lett 46 ezer nézővel. Az animációs mustrát Örkény egypercessel nyerte meg Tóth Roland (Gondolatok a pincében), nézettségben pedig Rofusz Ferenc Ticket c. filmje tarolt 20 ezer nézővel. A dokuszemlét Matusik Szilárd filmje, a Vakondok 2. c. doku nyerte, a legnézettebb pedig Kékesi Attila filmje, A börtön ablakában lett 18 ezer nézővel.

Az indafilmes számok azt mutatják, hogy egy viszonylag erős közönsége van a magyar filmnek, sőt a játékfilmen túli magyar filmnek is: más műfajok is szép számban bekerültek a top 10-be. Az idei válogatásunkból is az derült ki, van közönségigény a kisfilm, természetfilm, animáció és dokumentumfilm kategóriákra is. Reméljük, támogatás is lesz az újakra.

Kövesse az IndaFilmet a Facebookon.

Címkék: toplista 2013 indafilm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása