Szeptember 19-én csütörtökön és 20-án pénteken az Indexvideó dokumentumfilmjeit lehet megnézni az európai Sundance-ként is emlegetett miskolci Jameson CineFesten. A 2007 és 2012 között készült sorozatokból összevágott filmeket két blokkban vetítik le a Művészetek házában, mindkét napon délután öt órától a Béke teremben. A vetítések után beszélgetések is lesznek az alkotókkal.

A pornófüggőkkel, transznemű orgiákkal foglalkozó versenyfilmek mellett helyet kapott Horváth Balázs a szipusokról készült Jobb érzés, mintha egy nővel lefeküdnék című munkája. Még két filmje lesz: a Romániából Budapestre került fiúról szóló 120 centi tömény erőszak és a Peer Krisztiánról forgatott A züllött költő esete a kapitalizmussal. Az ír viszkimárka nevét viselő fesztivál programjában az alkoholban úszó Magyarországról készült Magyar vagyok, alkoholista címűt filmet is vetítik Ács Dánieltől.

Kovács Ádámtól az Itt balhéztak a Biszku-lányok fut a Club Aligáról. Fiantok Dániel munkái közül a siketvakokról készült az Élet a csend és sötétség világában szerepel. Tamás Bence Gáspártól a Mondták, hogy nem lehet itten lebukni c., a perui börtönben rekedt magyar drogfutárokról készült mozi lesz és azÖcsém, ha teheted, menj el innen c. tiszabői film. Ácstól még az Azért szeretek iskolába járni, mert akkor nem kell dolgoznom című vándorcirkuszos családi filmet is bemutatják. A filmek nagyrészét Iván Róbert vágta, és Botos Tamás volt az operatőrük.

A vetítések után Ruszkai Nóra dokumentumfilmes beszélget az alkotókkal, mostani és régi indexvideósokkal.

Címkék: indexvideó jameson cinefest nemzetközi fesztivál

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása